Horváth Gábor

A Séf és a Kertész élménykertészet és kertétterem séfje.

"Itt kezdődött számomra az igazi nagy kaland – közel három, vendéglátásban töltött évtized után, amiből az utolsó kilenc év volt igazán meghatározó: a minőségi alapanyagok megismerése és használata, és az ebből fakadó főzés igazi öröme. Megtanultam tisztelni a természetet – az elmúlt egy évben pedig a mindennapos együttélés a kerttel csak tovább mélyítette bennem ezt az érzést. Nem kérdés, hogy ez a fajta létszemléletet és életvitelt és azt, hogy mi mindent lehet adni tiszta zöldségekből, fűszerekből, érdemes nap mint nap megmutatni az erre fogékony embereknek.

Az életem nagy része a konyha körül forgott. Fiatal koromtól kezdve főztem, és a világ állásától függetlenül hittem és szerettem, amit csinálok. Próbálkoztam hat évig mással és máshogy, de az élet visszasodort a tűzhely mellé. Igazából ott és akkor kezdődött el ez a kaland.
Az új időszámítás ugyanis egy új világot nyitott ki: új szelek fújtak akkoriban a magyar gasztronómiában, fontos lett a minőségi alapanyag, annak beható ismerete és széleskörű felhasználása, amit a vendégek egy része is igényelni kezdett. Fokozatosan azt vettem észre, hogy ha csak lehet, a saját kertben termett, vagy vegyszermentes kertekből származó, tiszta zöldségekkel dolgozom otthon is. Akkor kezdődött az egész, amikor a mádi Gusteau-ban elvállaltam a konyhafőnöki pozíciót 2010-ben, amikor még csak készülőben volt a konyha, és érkezőben az étterem berendezései – így aztán az első pillanattól a sajátoménak érezhettem a konyhát, a kötődés pedig, ami a Gusteau felé kialakult, úgy tűnik, tovább kíséri az életemet: benne van ebben a minőségi alapanyagok használata és a a jó értelemben vett maximalizmus is. Volt minden ebben az időszakban, ami csak jöhet az ember életében: nehezebb periódusok, meseszép történetek, sikerek, elismertség, életre szóló kaland a Bocuse európai döntőjén, a saját szakácskönyv kézbevétele, a Gault Millau Év Étterme díja, számos hosszabb-rövidebb külföldi munka kollégákkal vagy egyedül, és inspiráló gasztrotúrák az étterem tulajdonosaival."


Séfasztal a kert végében

Nem létezik jobb ízélmény, mint amit a saját kertünk adhat, amikor frissen szedett, általunk termelt alapanyagokból készülnek az ételeink! Elképesztő utazás egy mag életében, ahogy a földbe kerül, kinövi magát palántává, majd gyümölcsöt ad, amely végül a konyhánkon át az asztalunkra kerül. Az otthon termesztett zöldségek és gyümölcsök felhasználása nem csak ízletes, hanem egészséges és környezettudatos életmódot is támogatja.

Horváth Gábor és Török Patrícia - a Séf és a Kertész élménykertészetének és kertéttermének alapítói, saját történetükön keresztül vezetnek be minket a minőségi zöldségtermesztés és a kiváló gasztronómia világába. Patrícia megosztja velünk évek során szerzett tapasztalatait és tanácsait a sikeres kertészkedéshez, hangsúlyozva a természetes harmónia megtalálásának fontosságát, a természetes életközösségek, mint a madarak és rovarok által kialakított szimbiózis csodálatát. Ezáltal, összhangban a természettel, vegyszerek nélkül nevelhetünk ki kiváló minőségű alapanyagokat, a legegyszerűbb zöldségektől kezdve a különleges, egzotikus növényekig.

Gábor, aki korábban a Gusteau konyhafőnökeként dolgozott és a Gault Millau Év Étterme-díjjal is elismerték, saját kertjük terméseiből alkotja meg a finomabbnál finomabb,lenyűgöző fogásait. Kitűzött célja, hogy előtérbe helyezze a zöldségekre épülő étrendet és minőségi alapanyagokból készült ízletes ételeket kínáljon mindenki számára. Receptjei kipróbálásával megélhetjük a kreatív főzés adta örömöt és elégedettséget.

„Pati és Gábor megmutatják, hogyan lehet a természettel harmóniában létezni, kertészkedni és főzni. Megfelelő növényválasztással és -társítással egészséges és ízletes termést szüretelhetünk, és topéttermekhez is méltó fogásokat készíthetünk. Vallom, hogy a boldogság a kertben terem. Termeljünk hát belőle minél többet!”
McMENEMY MÁRK, kertész, műsorvezető, Kert TV

„Vágykeltően szépséges könyv ez, jó látni, hogy a kertész türelmes kíváncsisága milyen harmonikusan egészíti ki a szakács szenvedélyes örömét. Bizony, máshogy főz és gondolkozik az, aki maga termeli a tányérra valót, a magtól a levélig, a gyökértől a gyümölcsig ismeri az alapanyagot. Ritka ajándék kapni ebből a fajta tudásból.”
DRAGOMÁN GYÖRGY, író



Borító ár: 8900 Ft
Aktuális ár: 6230 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
6230 Ft
Kosárba