Oliver Sacks

Dr. Oliver Sacks több mint 50 éven át dolgozott neurológusként, és írt könyveket betegei állapotáról és ideggyógyászati problémáiról. Ezek közé tartozik az Ébredések (Awakenings), A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét (The Man Who Mistook His Wife for a Hat), a Zenebolondok (Musicophilia) és a Hallucinációk (Hallucinations). Az évek során számos elismerést kapott, köztük a Guggenheim Alapítvány (Guggenheim Foundation), a Nemzeti Tudományos Alap (National Science Foundation), az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia (American Academy of Arts and Letters), az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia (American Academy of Arts and Sciences), valamint a brit Királyi Orvosi Kollégium (Royal College of Physicians) kitüntetését. 2008-ban megkapta a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatát. Emlékiratai Mozgásban (On the Move) címmel jelentek meg röviddel 2015 augusztusában bekövetkezett halála előtt.

Mozgásban

Egy élet

Amikor Oliver Sacks tizenkét éves volt, egyik tanára ezt írta a bizonyítványába: „Sacks még sokra viheti, ha képes lesz féken tartani magát.” Ma már tudjuk, hogy Sackset soha semmi nem volt képes féken tartani. A Mozgásban című önéletrajzi könyvét az első oldaltól – ahol a motorkerékpárok és a sebesség iránt rajongó fiúként tűnik fel – az utolsóig nyughatatlan energia hatja át. Miközben arról mesél, hogyan élt a hatvanas évek elején drogproblémákkal küzdő neurológusként Kaliforniában, majd New Yorkban, ahol egy krónikus betegek számára berendezett kórház eldugott termeiben egy rég elfeledett betegségre bukkant, azt is nyomon követhetjük, hogyan vált a páciensei iránti elkötelezettség egyre inkább élete meghatározó elemévé.   
Sacks leplezetlen őszintéséggel és humorral mutatja be, hogy ugyanaz a szenvedély hajtotta a fizikai kihívások során – legyen szó akár úszásról, akár súlyemelésről –, mint az agy titkainak  kutatása közben. Mesél romantikus és intellektuális szerelmi kalandjairól, a családja és a hazája elhagyása miatt érzett bűntudatáról, skizofrén bátyjával való kapcsolatáról és azokról az írókról és tudósokról – Thom Gunnról, A. R. Lurijáról, W. H. Audenről, Gerald Edelmanről, Francis Crickről–, akik hatással voltak rá. A Mozgásban egy páratlanul eredeti történet egy orvos-íróról, aki megmutatta, mennyire alapvetően és milyen sokféle módon határozza meg emberi mivoltunkat az agyunk működése.
 
Oliver Sacks tizenhárom könyvet írt, köztük Az elme szeme, a Zenebolondok, A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét, Az antropológus a Marson című köteteket, valamint az Ébredéseket, amelyből Robert de Niro és Robin Williams főszereplésével film is készült. Oliver Sacks tizenhárom könyvet írt, köztük Az elme szeme, a Zenebolondok, A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét, Az antropológus a Marson című köteteket, valamint az Ébredéseket, amelyből Robert de Niro és Robin Williams főszereplésével film is készült. A The New York Times „az orvostudomány koszorús költőjének” nevezte Sackset, aki rendszeresen publikált a The New Yorkerben és a The New York Review of Booksban. 2015-ben bekövetkezett haláláig New Yorkban élt, ahol a New York-i Egyetem Orvostudományi Karának neurológiaprofesszoraként tartott előadásokat. 
Borító ár: 4200 Ft
Aktuális ár: 3150 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
3150 Ft
Kosárba

Oliver Sacksot neurológiai esetleírásaiért és az emberi viselkedés legváratlanabb és legkevésbé ismert megnyilvánulásai iránti szenvedélyes érdeklődése tette közkedveltté. Utolsó esszékötete személyesebb hangvételű elmélkedés arról a megszámlálhatatlan dologról, ami élete során érdekelte: a páfrányok, az úszás és a tintahalak iránti szenvedélyétől a skizofréniával, a demenciával és az Alzheimer-kórral foglalkozó utolsó esettanulmányokig.
Az Első szerelmek és utolsó történeteket nemcsak a Sacksra jellemző beleérzés és tudományos alaposság jellemzi, hanem megdöbbentő bepillantást nyújt egy olyan ember gondolataiba, akit egész életében lenyűgözött az őt körülvevő világ, és aki maga is folyamatosan lenyűgözi olvasóit.

„Az orvostudomány koszorús költője."
The New York Times

„Az érdeklődés, a szenvedély és a hála érzése láthatóan egy pillanatra sem apadt el Sacks életében; minden írását ezek hatják át és ragyogják be. Életművét azonban leginkább az új elképzelésekre és tapasztalatokra való nyitottsága, és a változásnak a legemberibb biológiai folyamatként való felfogása forrasztja egységbe."
Nicole Krauss, The New York Times Book Review

„A korábban kiadatlan esszéket csokorba gyűjtő kötetben a nemrégiben elhunyt népszerű szerző és neurológus az életpályájáról, a fiatalságáról, az elmegyógyászat szakterületéről és sok egyébről elmélkedik... A szelíd, töprengő Sacks a nehezebb témáknál komoly hangot üt meg, de bőven akadnak könnyedebb pillanatok is... [Ez] az utolsó gyűjtemény valóságos csemege a gyógyíthatatlan kíváncsiságban szenvedők számára."
Publisher's Weekly

Borító ár: 4200 Ft
Aktuális ár: 2520 Ft
HVG-klubkártyával,
HVG Pártoló Tagsággal:
2520 Ft
Kosárba