Rangel, Sammy

Sammy Rangel a Formers Anonymous (Korábbi Anonimek) önfejlesztő csoport alapítója, amely a 12 lépéses módszer alapján nyújt segítséget olyan bűnözőknek, szenvedélybetegeknek és az utcától szabadulni akaróknak, akik támogatást és válaszokat keresnek a változással és a felépüléssel kapcsolatban. 2012 óta Sammy jelentős változtatásokat és fejlesztéseket hajtott végre a modellen, hogy jobban illeszkedjen a célcsoport igényeihez.
Jelenleg a Racine-i Szakképzési Minisztérium visszailleszkedést segítő részlegének programigazgatója. A program fogadja a börtönből hazatérőket, és segíti a társadalomba való visszailleszkedésüket. Sammy filozófiája és szakmai elkötelezettsége, hogy találkozzon a változóban lévő ügyfelekkel, elfogadja őket olyannak, amilyenek, és felkészítse őket arra, hogy újra aktívan be tudjanak kapcsolódni közösségük életébe. Sammy korábban 16 éven át volt a SAFE Utcai Segítők programkoordinátora, és 18 éve dolgozik olyan fiatalokkal, felnőttekkel és családokkal, akik rendkívüli válsághelyzettel vagy veszéllyel kénytelenek szembenézni.
A Google Ideas, a Council on Foreign Relations (Nemzetközi Kapcsolatok Tanácsa) és a Tribecai Filmfesztivál meghívta Sammyt és egy partnerprogramot, a Life After Hate-et (LAH), hogy vegyenek részt a 2011. június 26. és 29. között, az írországi Dublinban rendezett Summit Against Violent Extremism (Csúcstalálkozó az erőszakos szélsőségek ellen) nevű rendezvényen. A Life After Hate-et 2009-ben hozták létre radikális amerikai szélsőjobboldali mozgalmak egykori befolyásos tagjai, akik a megjavulás útjára léptek. Az alapító gyűlésen erőszakos, bűnöző szervezetek (városi bandáktól jobboldali militáns szervezeteken át szélsőséges vallási csoportokig) több mint 80 egykori tagja gyűlt össze, akik Sammyhez hasonlóan ma már mindanynyian aktívan és nyilvánosan azon dolgoznak, hogy a fiataloknak és  felnőtteknek egyaránt pozitív alternatívát kínáljanak az erőszakos szélsőségekkel szemben. Sammy az LAH igazgatótanácsának tagjaként és az FA alapítójaként 2015-ben elindította az EXIT USA programot. Ennek a programnak a célja, hogy segítséget nyújtson a szélsőjobboldali szervezetekből kilépni szándékozóknak, és támogassa őket az elszakadás és a deradikalizálódás folyamata során.
A TEDxDanubia Egyensúly pengeélen (Balance on the Edge) című konferencián, 2015. május 21-én Budapesten adott elő. A Collaboraction művészeti társulat Crime Scene Chicago 2015: Let Hope Rise (Chicagói tetthely 2015: Éledjen fel a remény) című előadásának alapját az ő élettörténete és munkássága is képezi, célja pedig a társadalmi párbeszéd és cselekvés előmozdítása a béke érdekében.
2004-ben rektori dicsérettel végzett a racine-i Gateway Műszaki Egyetemen. A Carthage College-on 2008-ban cum laude szerzett szociális munkás BA fokozatot, pszichológia mellékszakkal. 2009-ben szerezte meg summa cum laude szociális munkás mesterdiplomáját mentális egészség szakirányon a chicagói Loyola Egyetemen. Sammy a diploma mellett az egyetem „Kiváló szolgálatért” kitüntetését is elnyerte. 2005-ben a racine-i Martin Luther King Központtól a közösségben végzett munkájáért megkapta a Hispanic Unsung Hero (A megénekeletlen hispán hős) kitüntetést. 2006-ban a racine-i UW-Parkside neki ítélte a közösségi szolgálatért járó Martin Luther King kitüntetést. 2008 februárjában a Racine-i Felekezetek Közötti Koalíció is elismerte azt a tevékenységet, amelyet a béke előmozdítására végzett a közösségen belül. Sammy nagyon büszke rá, hogy 2010. október 19-én megkapta a Ren Svanoe Ifjúsági Vezető kitüntetést a Wisconsin Association for Homeless and Runaway Servicestől (Hajléktalanok és Szökésben Lévők Szolgálatainak Wisconsini Szervezete) annak elismeréseképpen, hogy az elmúlt 16 évben lelkes odaadással dolgozott helyi fiatalokkal és családokkal. Rangel ezenkívül 2004-től 2008-ig függőségi tanácsadóként is dolgozott a Racine-i Megyei Börtönben, ahol függőségben szenvedő és bűnöző életvitelű férfiaknak és nőknek nyújtott segítséget. A fiatalok körében végzett munkája mellett a Racine-i Pszichológiai Szolgálat munkatársaként négy éven át mentális kezelést is nyújtott krónikus mentális betegségekben szenvedő betegeknek. Csoportokat indított többszörös alkohol- és drogfüggő visszaesőknek, és családon belüli erőszakkal kapcsolatos képzést is tartott olyan férfiak kezelésére, akik rendszeresen erőszakot alkalmaznak a partnerükkel szemben. 
Meghívott oktatóként rendszeresen előad a Gateway Műszaki Egyetemen, és azzal is segíti a közösséget, hogy munkát vállal különböző bizottságokban, amelyek faji ellentétekkel, hajléktalanokkal, bűnözéssel, bandák tevékenységével vagy kábítószer-használattal kapcsolatos problémákkal foglalkoznak.
 
 
Élet a gyűlölet után
Hogyan bocsáthatjuk meg a megbocsáthatatlant? Sammy Rangelt gyerekkorában nagybátyja szexuálisan ..