Palmer, Amanda

A kérés művészete

Hogyan tanuljunk meg segítséget kérni és elfogadni

„Amanda sem tud mindig könnyű szívvel kérni, ő is küszködik ezzel, mint mi mindannyian. És éppen a kiszolgáltatottsággal vívott harcairól szóló történeteiben látom leginkább önmagamat, a saját küzdelmeimet, és teljes emberi mivoltomat.”
Brené Brown, a Bátraké a boldogság (Daring Greatly) című könyv szerzője
 
Amanda Palmer – rocksztár, TED-előadó, a közösségi finanszírozás úttörője – tudja, hogyan kell kérni. Menyasszonyruhás élő szoborként a járókelők adakozásaiból élt, később énekes-dalszerzőként sem félt másokhoz fordulni, akár tömegszörfözésről volt szó, akár egy kanapéról a koncert utáni éjszakára. És amikor szakított a lemezkiadójával, hogy a saját útját járja, a rajongói segítségével összehozta a világ legsikeresebb zenei Kickstarter-kampányát.
Amanda – zenészként, barátként és feleségként – ma már gátlások nélkül tud segítséget kérni, amiért sokan ünneplik, ugyanakkor támadások is érik. Részben kiáltvány, részben kinyilatkoztatás ez a könyv, amely az értékcsere megváltozott szabályaival küszködő, 21. századi művész történetét meséli el. A kérés művészete arra biztat bennünket, hogy győzzük le félelmeinket és ne tartsunk az elutasítástól: merjünk segítséget kérni és elfogadni! 
 
  • Bolti ár: 3900 Ft

  • Internetes ár: (-15%)3315 Ft

  • HVG-klubkártyával: (-20%)3120 Ft

Formátum145*210
Megjelenés2015. április 21.
Terjedelem448 oldal
ISBN978-963-304-266-3

Kapcsolódó termékek